Széchenyi logo Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Széchenyi terv

Társadalmi Megújulás Operatív Program „Komplex telep-program Péterfán”


Kódszám: TÁMOP-5.3.6-11/1-2012-0066

Dencsháza Községi Önkormányzat vezetésével, 5 fős konzorcium, Péterfa-pusztán komplex társadalmi beavatkozási programot valósított meg.

A komplex program keretében a Dencsháza – Péterfa-pusztán élő halmozottan hátrányos helyzetű alacsony, illetve elavult iskolai végzettséggel rendelkező szociális és anyagi gondokkal küzdő roma és nem roma egyének és családok számára nyújtott sokrétű szolgáltatást, a település egésze számára is biztosított szolgáltatásokat, programokat, amelyek segítettek a hátrányos helyzetű emberek felzárkózásában és a település életébe történő integrációjában. A projektet megvalósító konzorcium tagjai: Dencsháza Községi Önkormányzat – konzorcium vezetője – Dencsháza Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Országos KID Egyesület, Református Misszió Központ, Türr István Képző- és Kutató Központ. A Konzorcium a projekt megvalósítása folyamán együtt működött az Országos Roma önkormányzattal, annak képviselője szakmai referensként segítette a projekt megvalósulását. Együttműködő partnerek: SZOCEG Nonprofit Kft. Dr. Rakásnyi Árpád Integrált Szociális Intézmény – gyermekjóléti- családsegítő – szolgálat, szociális alapellátás – szakmai területen történő feladatvállalással, szolgáltatásbővítéssel – ÁNTSZ – védőnői szolgáltatás bővítésével, Általános Iskola és Napközi Otthon és Óvoda – gyermekek oktatási- és óvodások iskolai beilleszkedése szakmai területen történő tartalmi együttműködéssel. Szakmai együttműködő partner a Baranya Megyei Kormányhivatal Szigetvári Munkaügyi Központja a foglalkozatás megvalósítása érdekében. A projekt tevékenységeit 2014. március 01. – től, 2015. november 30.-ig terjedő időszakra terveztük. A projektbe bevont 45 főből 24 főnek OKJ-s végzettséget adó képzésbe részesült, mely gyakorlati képzés elemét a tanulók munkahelyi körülmények között teljesítették. Az egyéni fejlesztés lezárását követő 6 hónapon belül 7 főnek volt kereső foglalkozása, legalább 3 hónapos időszakban.


Helyi humán szolgáltatások elérhetőségének fejlesztése egészségügyi, szociális- és gyermekjóléti alapellátás területén valósult meg.

Szolgáltató házat a településen lévő Művelődési házban alakítottunk ki.

Szociális és gyermekjóléti szolgáltatások, közösségfejlesztést a Péterfa-pusztán kialakított szolgáltató pontban, közösségi házban mind a gyermekjóléti, mind a családsegítő, mind a védőnői, mind a szociális alapellátás egy- egy szakembere biztosította az általuk nyújtott szolgáltatás elérését. Ifjúsági közösségfejlesztési – animációs- folyamat indult, ifjúsági klub kialakítása, ifjúsági klubfoglalkozások azon belül bűnmegelőzési programsorozat, úszásoktatás, főzőklub, egészségügyi tanácsadások és szűrővizsgálatok. A fiatalok részt vettek Demokráciafejlesztő képzésen, akkreditált tréningen.

Oktatás, nevelés: Egyéni órarend szerint, felállított fejlesztési tervnek megfelelően alakítottuk ki a szaktanár egyéni és kiscsoportos fejlesztő, felzárkóztató órákat. Ezt egészítették ki a drámapedagógiai- és kézműves foglalkozások, zeneóvoda, játékos szabadidős- és sportfoglalkozások. Valamint tanulmányi kirándulások, tábor és családi kirándulás is.

Egészségügyi szolgáltatások elérése: tanácsadások, szakorvosi előadások, szűréseken való részvétel családi életre felkészítő, főző klub, életmód tábor, lovas torna- és úszásoktatás.

Felnőttoktatás, foglalkozás elősegítése:

Két OKJ képzés került a programba a férfiak részére, a szobafestő, nők részére a kerti munkás.

A projekt munkájának eredményeként létrejött egy szakmai hálózat, melynek tagjai az egészségügy, oktatás, gyermekvédelem, családsegítés, és civil-, egyházi szervezetek bevonásával, részt vettek annak végrehajtásában, hatékonyan segítve a településen és Péterfán élő lakóközösséget. Létrejött egy felújított, közösségi ház funkcióval kialakított közösségi tér, mely helyet biztosít a már ifjúsági klubnak, mely folyamatosan szervezi a gyermekek, fiatalok szabadidős programjait . Létrejött egy „internet szoba”, ahol 4 számítógép áll a fiatalok rendelkezésére. Ehhez kapcsolódik egy klub szoba, amely alkalmas foglalkozások, csoportok befogadására. Ételmelegítési, főzési lehetőség: Teakonyha került berendezésre

  • Szabadtéri főzési helyek: Udvari kemence épült, illetve tűzgyújtó hely került kialakításra.

  • Játéktér biztosítása kicsiknek, nagyobbaknak: A legkisebbeknek játszó sarok került kialakításra életkoruknak megfelelően, pelenkázóval kiegészítve. Játszótér található a telepen, ahol a füves tér alkalmas kültéri játékokra, melyek, közül a focihoz beszerzésre került kapu, ping-pong asztal, tollas.

A közösségi ház berendezésekor szolid, tartós, ergonomikus berendezések beszerzésére került sor, mely funkcionálisan megfelel a mai kor követelményeinek, és kellően inspiráló felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt. Csak olyan berendezési tárgyat, használati eszközt, játékot vásároltunk, ami bírja a tartós használatot.

NYITÓKÖZLEMÉNY

ZÁRÓKÖZLEMÉNY